Székely Aktív

Beküldő: sandorlaci , 2018. február 13.

A székely társasjátékok családjának minden darabja olyan formában készült el, amelyben vicces jeleneteket kialakítva szórakoztatja a játékosokat. Ahogyan azt már az alábbi játék címéből is ki lehetett venni, egy olyan játékdélutánnak néztek elébe, amely során az activity szabályait fogjátok használni.

A Székely aktív során három előadásmód közül választotok, ezek segítségével próbáljátok rávezetni társaitokat a feladvány helyes megoldására. Több mint valószínű, hogy nagyon sokan ismeritek az activity alapszabályait, azonban mi is megemlítenénk a legfontosabbakat. A doboz 4 figurát tartalmaz, ami azt jelenti, hogy 4 csapat játszhatja egyszerre a játékot. Minden csapatnak minimum 2 főt kell tartalmaznia, egyik személy előadja majd a feladványt, a másiknak pedig meg kell fejtenie azt. Minden egyes feladvány megoldására egy meghatározott időtartam van kiszabva, ennek lejárta pedig az adott csapat körének végét is jelenti. A három előadásmód amelyet a játék során használni fogtok: a mutogatás, a rajzolás, valamint az magyarázás.

Mutogatás során a játékosnak nem szabad semmilyen tárgyra mutatnia, valamint megszólalni is tilos. A könnyebb megfejtés érdekében ajánljuk, hogy az összetett szavakat bontsa fel több részre a játékos.

A rajzolás során szükség lesz majd papírra és ceruzára, amelyről a játékosoknak kell gondoskodniuk. A rajzolás során nem lehet használni betűket és számokat, valamint itt is tilos bármiféle hangjelzés.

A magyarázás talán a legkönnyebb előadási módszernek tűnhet, azonban itt a játékosok nem használhatják a megfejtésben található kifejezés semmilyen formáját, valamint nem mutathatnak rá semmilyen tárgyra.

A Székely aktív nem egy hagyományos activity, itt ugyanis olyan szavak, szófordulatok, kifejezések és mondatrészek vannak jelen, amelyeket csakis a székely településeken használnak, így ezek megfejtése némi fejfájást is fog okozni, de éppen ezért nagyobb lesz majd a szórakozás, a viccelődés, és a jókedv. Az olyan esetekre, amelyekben valaki nem ismer egy kifejezést, a Székely aktív egy szótárral készült, amelyben megvannak a székely szavak magyarázatai is.

A székely furfang és a csavaros észjárás együttesen szerepel ebben a társasjátékban, ami azt jelenti, hogy a játékosok feladata nem igazán lesz könnyű. A viccek és anekdoták nyelvezete fejfájást fog okozni még a legjobb játékosoknak is, azonban a Székely aktív mindenki számára egy feledhetetlen élményt fog nyújtani.

Játékkategória
agytörő feladat
nyelvi
szerepjáték
társasági játék
történelmi
Játékosok viszonya
csak egy maradhat
Társasági játékok csoport
asszociáció
Aktivitás
mérsékelt
Játék helyszíne
szobában
Szabályok bonyolultsága
egyszerű
Életkor min.
14
Játékidő
45
Létszám min.
4