Timeline: Történelmi események

Beküldő: sandorlaci , 2018. január 25.

A Timeline sorozat játékainak szabálya egyszerű: mindenki kap négy lapot, melyen egy évszámhoz köthető esemény, történés szerepel. A kártyák két oldala ugyanúgy néz ki, egy apró különbséggel: az egyik oldalon az évszám is szerepel. Ezzel a felével lefelé kell a lapokat kiosztani, csak az asztal közepén lévő kezdőlapon látható az évszám.

A kezdőjátékos az előtte lévő lapokból most ki kell válasszon egyet, és a rajta szereplő eseményről el kell döntse, korábban vagy később történt, mint ami a kezdőlapon látható. Választása szerint leteszi a kezdőlap elé vagy mögé az idővonalba, majd felfordítja. Ha nem jól tippelt, el kell dobnia a lapot, és helyette újat kell húznia. Ha jól döntött, a lap a helyén marad. Így a következő játékos már három helyre teheti le a kiválasztott lapját: legkorábbra, legkésőbbre - vagy épp a két korábbi kártya közé!

Ahogy haladunk a játékban, egyre nehezebb a feladat, hiszen hiába emlékszünk rá, hogy a Titanic valamikor a XX. század elején süllyedt el, ha már ott van az első világháború kezdete, a rajzfilm feltalálása és az Atlanti-óceán első átrepülése is…

Tévedni vidám dolog

Hogy mi adja a játékélmény alapját? A gondolkodás, a döntés súlya, feszültsége, majd a döntés után a megkönnyebbülés, avagy a nevetéssel feloldott bosszúság, hogy melléfogtunk, rosszul emlékeztünk. Persze ugyanezt a másik döntésénél is átérezzük - persze nem akkora súllyal.

Ez az élmény az elején játékos, bevezető hangulatú, később viszont már minden lap lerakását nagyon meg kell fontolni, csevegve, hangosan gondolkodva, a többiek arcrezdüléseit figyelve morfondírozunk, vajon hova a nyavalyába rakjuk le a kezünkben lévő utolsó vagy utolsó előtti kártyát…

Nem kvízjáték! Senki sem biztos győztes!

Persze ilyenkor felmerül a szokásos kétely, ami főleg kvízjátékoknál veheti el sok ember kedvét: minek üljek le Tibivel játszani, keni-vágja a történelmet, biztos ő nyer. Nos, hiába tudja Tibi, hogy 800-ban koronázták meg Nagy Károlyt, bármilyen jó történelemből, attól még nem feltétlen fogja tudni, mikor találták fel a kosárlabdát, mikor volt az első ejtőernyős ugrás és mikor fedezték fel az első gabonakört.

Mert a Timeline: Történelmi események ilyen témákat tartalmaz.

Játékkategória
agytörő feladat
pedagógia
társasági játék
történelmi
Játékosok viszonya
csak egy maradhat
Társasági játékok csoport
műveltség
Aktivitás
mérsékelt
Játék helyszíne
szobában
Szabályok bonyolultsága
egyszerű
Életkor min.
8
Játékidő
15
Létszám min.
2
Létszám max.
8
Szerencse/tudás
4