Túl az Óperencián

Beküldő: sandorlaci , 2018. május 7.

Kezdéskor mindenki választ egy bábút és kap egy kardot. Dobunk a kockával. Ha számot dobunk, lépünk annak megfelelően. Ha rajzot, akkor sárkány esetén feláldozunk egy kardot és továbbhaladunk, vagy megtartjuk a kardot és a kezdő mezőre visszalépünk. Csizma esetén tetszőleges mezőre léphetünk, vagy a váron belül dobva egy helyben maradunk.

Eszközmezőre lépve megkapjuk a kelléket, amit felhasználhatunk a bajbajutott szereplők megsegítésére egy kulcsért cserébe. A játékszabály szerint három kulcsot kell összegyűjteni a három lakathoz, nem muszáj tehát minden szereplőn segíteni, elég, ha háromtól megkapjuk a kulcsot. A mese szövege eltér ettől, mert ott hetet kell megszerezni belőle a juhászlegénynek, mindenkitől egyet. Mivel a gyerekek ragaszkodnak a hallott események pontos felidézéséhez, ismétléséhez, szerencsésebb, ha a játékban is minden ugyanúgy zajlik, mint a mesében. Ha tehát a játék során ezt a gyerekeket szóvá teszik, játszhatunk a mese szövege szerint is: ebben az esetben minden bajbajutott szereplőn segítenünk kell hét kulcsért cserébe, bár ehhez több kört is meg kell tennünk a táblán.
A sárkánnyal a játékszabály szerint több ízben is meg kell küzdeni, ami hátráltathatja a győzelmet,de éppen ez adja a játék izgalmát. Az nyer, aki először elér a várban raboskodó királylányhoz.

Játékkategória
táblajáték
Tábla típus
3
Játékosok viszonya
csak egy maradhat
Társasági játékok csoport
kreativitás
Aktivitás
mérsékelt
Játék helyszíne
szobában
Szabályok bonyolultsága
egyszerű
Életkor min.
5
Játékidő
15
Létszám min.
1
Létszám max.
4