Elfenland

Beküldő: sandorlaci , 2020. március 26.

A játékot az nyeri, aki a negyedik kör végére a legtöbb városba látogatott el. A játéktábla ennek megfelelően természetesen Elfenland (Tündeföld) térképét ábrázolja. Megtaláljuk rajta a városokat, utakat, folyókat, tavakat, melyek mind-mind a közlekedés lehetséges alternatíváit szolgálják.

A játékban hét féle közlekedési eszközt (sárkány, unikornis, óriásmalac, hajó, troll szekér, „tündecikli”, varázsfelhő), valamint ötféle terepet (erdő, mező, sivatag, hegy, folyó) találunk. A játék érdekessége abból fakad, hogy a különböző eszközök kizárólag meghatározott terepeken közlekedhetnek, ennek függvényében kell megtalálnunk a megfelelő és legjobb útvonalat a meglátogatandó városokhoz.
Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, rendelkezésünkre áll a különböző közlekedési eszközöket felvonultató kártyapakli, valamint a szintén ezeket tartalmazó tokenek, melyekből minden körben húzunk újakat. Ahhoz, hogy egy-egy, a térképen szereplő út használható legyen, rá kell, hogy helyezzünk egy neki megfelelő közlekedési eszközt jelző tokent. Miután ezt minden játékos megtette, az így elérhetővé vált utakat tudjuk az adott körben használni, mégpedig úgy, hogy kezünkből elhasználunk hozzá egy (néhány esetben kettő), az adott úthoz rendelt közlekedési eszköznek megfelelő kártyát

Ezen felül játékonként egyszer egy-egy útra letehetünk akadályt is, mely eggyel növeli az úthasználathoz szükséges kártyák számát, így borsot törhetünk játékostársaink orra alá. Ha épp nincs megfelelő kártya a kezünkben, akkor sem kell megijedni: három lapért cserébe bármely aktív útvonalat használhatjuk.

Játékkategória
táblajáték
Tábla típus
3
Játékosok viszonya
csak egy maradhat
Társasági játékok csoport
stratégia
Aktivitás
mérsékelt
Játék helyszíne
szobában
Szabályok bonyolultsága
egyszerű
Játékidő
60
Létszám
4
Létszám min.
2
Létszám max.
6